Üdvözlöm

A weboldalt a tulajdonos azzal a céllal hozta létre, hogy az itt közzétett – a nyílvánosság előtt eddig nem ismert – dokumentumokkal tájékoztassa a társadalmat  arrról, hogy az orbáni kétharmados kormányzás alatt a 3 hatalmi ág hivatalos személyei a hivatali kötelezettségük megszegésével,  a jog látszatát keltve, jogi színjátékot eljátszva  hogyan   bontották le a jogállamiságot.

A weboldal nevének kialakításában figyelembevételre került az a körülmény is, hogy  Orbán Viktor miniszterelnök a részére 2022.04.06-án kézbesített közérdekű  bejelentés vonatkozásában hivatali kötelezettsége mulasztásos megszegésével maga is bizonyítottan részt vesz   a jogállamiság lebontásában és  leplezi a függetlenségétől megfosztott  igazságszolgáltatás, a kétharmados kormánypárti törvényhozás és a végrehajtó hatalom eddig nem ismert bizonyítékokkal alátámasztott korrupt eljárását annak ellenére, hogy a 2015.12.15-i napirend előtti parlamenti felszólalásában úgy nyilatkozott, hogy „semmifajta korrupciót nem tűrök el, nem tűrtem el a múltban és nem tűrök el a jövőben sem. “.

velemeny@leplezettkorrupcio.hu

A közérdekű bejelentő által bemutatott 6 különböző bank  2008-2015 időszakra vonatkozóan közzétett éves beszámolója 48db mérlegének nyilvános adata, valamint A K és H Bank 2009-2017 időszakra vonatkozóan közzétett éves beszámolója kiegészítő mellékletének a mérlegfordulónapokon fennálló, bankközi piacon kötött devizaswap vételi ügyletek Ft értéke és eladási Ft állománya 18 nyilvános adata Külön eljárást nem igénylően és  Megcáfolhatatlanul Bizonyítja, hogy   a bankok elhallgatták, a függetlenségétől megfosztott igazságszolgáltatás, a törvényhozás, a végrehajtó hatalom részéről Matolcsy György az MNB elnöke és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – bár bizonyítottan tudtak róla, de – elleplezték, hogy

  1. a bankok 2 különböző ügylet tárgyaként 2 különböző tartalmú követelést tartottak az adósokkal szemben nyilván ,
  2. a bankok forintkölcsönként tartották nyilván a devizaalapú kölcsönt, amelyet erre tekintettel nem kellett forintosítani,
  3. a bankok az árfolyamok változásából eredő – kölcsönnek nem minősülő – árfolyam-különbözetet anélkül, hogy annak tulajdonjogát kölcsönként és annak kamataként történő elszámolással megszerezték volna – , mint rájuk bízott idegen dologgal sajátjukként rendelkeztek és az adósok tudta és beleegyezése nélkül mérlegen kívüli spekulatív, származtatott ügyletekbe áramoltatták és

A fenti megdönthetetlen tények  alapján 9000 milliárd forint elkövetési értékre Megvalósult a csalás, sikkasztás és a pénzmosás törvényi tényállása.

A miniszterelnöknek a közérdekű bejelentésben feltárt tények és bizonyítékok alapján a 2013. évi CLXV. Törvény 3. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel gondoskodnia kellett volna arról, hogy

*a kormány terjesszen elő törvényjavaslatot  amely a korábbi „adósmentő” törvényeket hatályon kívül helyezi és a bankokat az adósok és  a társadalom előtt eltitkolt származtatott, spekulatív derivatív ügyletekbe áramoltatott, kölcsönnek nem minősülő árfolyam-különbözet visszafizetésére kötelezi,

* mint miniszterelnök mentse fel Varga Mihály pénzügyminisztert, korábbi nemzetgazdasági minisztert,

* mint miniszterelnök kezdeményezze a magyar nemzeti bank elnökének, Matolcsy Györgynek a felmentését,

* a magyar lakosság a sajtó útján megismerje a korrupt eljárásokat és a miniszterelnök által tett intézkedéseket

Az eltelt több, mint 2 év azonban azt igazolta, hogy A miniszterelnök csak beszél a korrupció nem tűréséről, semmilyen intézkedést nem tett a 3 hatalmi ág korrupt eljárása következményeinek orvoslása érdekében.

A  miniszterelnök  Megvalósította azonbana Btk. 282. § (1) bekezdésében meghatározott bűnpártolás (3) bekezdés d) pontja szerinti minősített esete törvényi Tényállását,   a Hivatali kötelezettsége mulasztásos megszegésével közreműködött a csalás, sikkasztás és pénzmosás bűncselekményekből származó 9000 milliárd Ft előny biztosításában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük